Múzeum

Tökéletes nap továbbra is halasztva. :P
Andi vasárnap szülinapom alkalmából elhívott a Szépművészeti Múzeumba. Három kiállítást néztünk meg:
Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895–1905,
Lucien Hervé 100,
Fernando Botero képei.
A Klimt kiállítás bennem némi hiányérzetet keltett. Ugyan az ismertetőben leírták, hogy a kiállítás anyaga nagyrészt grafikák, de szinte minden rajz leírásánál ott szerepelt, hogy ez valamelyik festményéhez készült vázlat. Ezek után jó lett volna megnézni magát a képet, még ha nem is eredetiben, de legalább reprodukcióként. Klimten kívül még Kolo Moser tetszett. Már attól szimpatikus lett, ahogy a fényképein olyan huncutul mosolygott. És a képei is emlékezetesek voltak.
Lucien Hervé kiállítása is nagyon remek volt. Mielőtt még nem láttam őket, nem értettem, hogy egy fénykép hogyan lehet absztrakt. De aztán rögtön kiderült. Tényleg azok voltak. :-)
A legjobb mégis Botero volt. Ezt megelőzően még sosem hallottam róla, pedig ezek a kövér alakok állítólag annyira a védjegyévé váltak már, hogy New Yorkban a kövér embereket gyakran gúnyolják boteronak. De Botero kövér emberei szerethetőek, vidámak, játékosak. Nekem a kicsi gyerekeknek készült Ravensburger puzzle-k jutottak eszembe róla. Haza érve lelkendezve számolt be róla a fiamnak. Rögtön le is ültünk a gép elé, beírtuk a nevét a keresőbe, és találomra rákattintottunk az első képre. Mikor a kép betöltődött, akkor derült ki, hogy egy piros női fehérneműbe bujtatott férfi, állva kikötözve, valószínűleg korbácsütésekből származó vérző sebekkel. Ezek után a fiam nem volt kíváncsi a többi képére. Én nem is értem...
:D :D :D